Röszke OB. 2006.

 Kondorosi versenyző az ország legjobbjai között

alt

 
Szeptember 16-án Röszkén rendezte meg a Magyar Kick-boksz Szövetség a semi- és light contact magyar bajnoki forduló 3., egyben utolsó versenyét. A három forduló után a negyedik mindig a döntő, ahová a három forduló eredményei alapján csak a legjobbakat hívják meg és a válogatottság a győztes jutalma, vagyis az indulás joga a novemberben rendezendő Európa Bajnokságon.
 
Kondorosról hárman neveztek erre a versenyre: Litauszki, Gáspár és Balogh. Balogh János magabiztosan kezdve nyerte első selejtezőjét, majd a sors összehozta a súlycsoport jelenlegi válogatottjával, aki felmorzsolta Balogh lelkesedését és megfosztotta a döntőbe jutástól. Baloghra még egy csata várt, ami a harmadik helyért zajlott, de a lelkileg megtört kondorosi már nem tudta kihozni magából a maximumot és így be kellett érnie a 4. hellyel, ami nagyon szép teljesítmény. Litauszki és Gáspárnak nem kedvezett a sorsolás, mivel már a selejtezőben összekerültek a súlycsoport legjobbjaival, így kiestek. Gáspár Petit még a felszakadt szemöldöke is akadályozta. 
A hétvégén lezajlott utolsó bajnoki forduló után megtörtént az összesítés és az egész éves szereplése alapján Gáspár Péter a Szövetség hivatalos ranglistáján a negyedik helyet foglalja el, ezért meghívást kapott a Füzesgyarmaton megrendezésre kerülő döntőre, ahol nem kevesebb a tét, mint a válogatottba kerülés és az Eb-n való részvétel joga. Ez az első eset arra, hogy kondorosi versenyző a válogatottságért küzdhet. Gratulálunk!        
 
Írta: Litauszki László edző 2006.