Edzőtábor 2018

Augusztus első hetében tartotta edzőtáborát orosházi és kondorosi kick-box csapat . A jó barátságra való tekintettel idén már másodjára tartottunk közös edzőtáborozást, és öt település sportolóit (Orosháza, Kondoros, Kétsoprony, Mindszent, Mezőberény)"egybegyúrva" ismét kitűnő hangulatban teltek az edzések. A napi 3 edzést nehezítette az igazán meleg, nyári időjárás is de ez csak hozzátett a hangulathoz nem pedig elvett. Reggel szabadtéri futással és erőnléti edzéssel kezdtük a napot, amit 2 tornatermi edzés követett. Csoportbontással light, kick- light, pointfighting és formagyakorlat edzésekre volt lehetőség, emellett a kondorosiak egy szlovákiai bemutatóra készülvén plusz edzéseket iktattak be, az orosháziak felnőttjei pedig a full contakt szabályrendszerbe is belekóstoltak. Az edzőtáborunk megnyitóját megtisztelte Gregor László VII. Danos mester is, aki a közös vacsora után fényképes beszámolót tartott a pár évvel ezelőtti Japán útjáról. Ellátogatott edzőtáborunkba Zsjak Zoltán mester is, aki sok évnyi kihagyás után újra kesztyűt húzott és végigcsinált egy kemény pörgős edzést a táborozókkal. A tábor célja az erőfejlesztés és technikai továbbképzés volt, felkészülés az őszi versenyszezonra, azon belül a jesolói Világbajnokságra.