Huszár Róbert Emlékverseny 2009.

Véget ért a kick-box versenyévad

altA Kondoroson megrendezett Huszár Róbert Emlékversennyel véget ért a Kick-box versenyszezon. Félszáz harcos részvételével rendezte meg a Kondorosi Kick-box Egyesület

 


a már hagyományosnak mondható Huszár Róbert Emlékversenyt – Takarékszövetkezet Kupát. A versenyt Boldis Zsolt a Takarékszövetkezet igazgatója nyitotta meg, majd egy perces vigyázzállással tisztelegtek a megjelentek Robi emléke előtt.  Ezután elkezdődtek a küzdelmek a megyei bajnoki címekért, gyermek-serdülő- ifjúsági és felnőtt kategóriákban. Igazán odatették magukat a versenyzők, kemény, izgalmas küzdelmeket láthattak a kilátogató nézők. A megyei bajnokság keretében súlycsoportnélküli kategóriában is megmérkőzhettek a felnőtt korú versenyzők, itt sem övfokozat, sem súlyhatár nem kötötte a nevezést és az érdekesség az volt, hogy nem készült előre sorsolás, mint az szokott a nevezettek között, hanem akinek a nevét kihúzták a serlegből már állt is tatamira.

altalt

Kemény csatában végül Debreczeni Dezső 7-szeres világbajnok nyert. A nap végére is maradt izgulni való, mivel a megyében először a Kondorosiak rendezték meg az „öreg sárkányok” kupáját, ami a versenyzésből visszavonult mesterek versenyét jelentette, ahol Zsjak Zoli ezüstérmet szerzett.  
Maginyecz György felnőtt kategóriában 69kg-ban 3., Major József serdülő kategóriában szintén 3. helyezést ért el. Az év végére már „csak” az övvizsgázás maradt a megfelelő fokozatokra. Litauszki László és Gáspár Péter abban a megtiszteltetésben részesült az eddigi eredményei kapcsán, hogy februárban danvizsgát (feketeöves vizsgát) tehet, ha ez sikerül nekik, akkor a kondorosi klub a békéscsabai európa,- és világbajnokokat felsorakoztató klub után a második csapat lesz a megyében, ahol több mesterfokozatú is edz kick-box szakágban.

alt
Az év utolsó kick-box rendezvénye a Békéscsabai Sportcsarnokban megrendezésre kerülő BUDO GÁLA, ahol a Békés Megyei Karate Szövetség ünnepli 25. születésnapját. December 12-én 15 órától mindenkit szeretettel várunk ! Látványos bemutatók, küzdelmek, érdekességek, megéri eljönni!
Ünnepelj velünk! 
Ezúton szeretnénk kellemes ünnepeket kívánni mindenkinek!

írta: Litauszki László 2009