„Takarékszövetkezet Kupa”

altA Békés megyei karate és Harcművész Szövetség Kondoroson rendezte meg soron következő megyei bajnokságát a Kondorosi Kick-boksz Egyesület szervezésével. A versenyen közel száz különböző korosztályú versenyző vett részt és vívott kemény küzdelmeket a megyei bajnoki címekért.

Ünnepi Kick-boksz délután Kondoroson

altSokan fenntartásaikat hangoztatták, hogy vajon az idei Huszár Róbert Emlékverseny, a kick-boksz csapat és formagyakorlat országos bajnokság időpontja, október 23 nem riasztja –e el a versenyzőket és szurkolókat. Szerencsére azoknak volt igazuk, akik úgy gondolták, hogy egy igényes, izgalmas verseny is képes az ünnepi hangulat kifejezésére. A Himnusz után Dankó Béla Kondorosi polgármestere köszöntötte a megjelent 17 klub  91 versenyzőjét. 

Sportágválasztó nap Kondoroson

 

Egy nap és vége a tanításnak a kondorosi  általános iskolában, ezért az ilyenkor szokásos lazább tanmenetet kihasználva rendezte meg a KONDI Kondorosi Ifjúságért Közhasznú Alapítvány a sportágválasztó napot.  A rendezvény célja, hogy a nyári szünetre induló diákokat megpróbáljuk a sport közelében tartani, és a gyerekek megismerjenek, kipróbáljanak olyan sportágakat is, amelyekkel eddig nem találkoztak. A sportnapot Kozsuch Kornél Kondoros alpolgármestere nyitotta meg, beszédében felhívta a gyerekek figyelmét a mozgás fontosságára és köszönetet mondott az alapítványnak a szervezésért. 

DOJO KUN /eskü/

 

Dojokun

  • Rendületlenül edzeni fogjuk testünket és lelkünket.
  • A Budo igazi útját követjük, így fejlesztjük képességeinket.
  • Szilárdan törekedni fogunk önmagunk legyőzésére.
  • Megtartjuk az udvariasság szabályait, tiszteljük elöljáróinkat és a rangban feljebb levőket.
  • Tartózkodunk az erőszaktól.
  • Követjük az emberiesség tanítását, soha nem feledjük az alázatosság igaz erényét.
  • Tiszteljük a bölcsességet és az erőt, nem keresünk más vágyakat.
  • Egész életünkben a BUDO fegyelmével járjuk a KARATE útját

Méltóan emlékeztek Huszár Róbertre!

 

A felsorakozott csapatok
Kondoroson rendezték meg a X. Huszár Róbert Emlékversenyt, amelynek keretében a Magyar Kick-box Szakszövetség Semi- és light-contact II. Osztályú országos Bajnokságát, a veteránoknak szóló „Öreg Sárkány Kupát” és egy kezdő szintű, fehér öveseknek szánt versenyt rendeztek meg.