Kick-box se kondoros

Kiváló évkezdés a kondorosi kick - boxosoknál! Ötödik alkalommal rendezték meg a horvátországi Karlovacban az év első igazán jelentős versenyét. A verseny iránti érdeklődést mutatja az évről-évre szaporodó nevezések száma. Gyermek és serdülő 1 kategóriában a legtöbb esetben a legjobb 16 közé is mérkőzni kellett. Első ízben vett részt nemzetközi versenyen a kétsopronyi utánpótlás csapat, de a kondorosiak közül is akadt, aki most mérettette meg magát először ilyen rangos versenyen. Hódos Lilla élete első komoly versenyén felállhatott a dobogóra, és az év folyamán biztosan lesz még ennél csillogóbb érme is. Petrovszki Dorina mindkét kategóriában, amin elindult ezüstérmet szerzett és az aranyhoz is csak egy kis versenyrutin hiányzik. Petrovszki Marci szintén gyerek korcsoportban állt tatamira, mindkét kategóriában nagyon ügyesen bunyózott, sajnos nem bírt a nála magasabb, rutinosabb versenyzőkkel. Hódos Zsolti magabiztosan kezdett de még egy hajszálnyi rutin Nála is hiányzik, így is várakozáson felül teljesített, csakúgy, mint Urbancsok Lóránt, aki szintén a dobogós helyért meccselve esett ki. Chen Heng technikai KO-val jutott a legjobb nyolc közé, viszont az első négybe már nem sikerült beverekednie magát. Sulyok Veronika is búcsúzni kényszerült a selejtezők során. Malatyinszki Bendegúz kapta ismét a legnehezebb feladatot a csapatból, hiszen a két legnépesebb serdülő kategóriában versenyzett. Bendegúz nagyon jó formában kezdett és csak a dobogóért folytatott csatában maradt alul, ami kitűnő eredmény ebben a komoly európai mezőnyben. Összességében 8 versenyző 3 érmet szerzett és többen csak nagyon kevéssel maradtak le a dobogóról. Hódos Lilla gyerek pointfighting - 28 kg 3. hely, Petrovszki Dorina gyerek pointfighting - 25 kg 2. hely és gyerek pointfighting - 25 kg kezdők versenye 2. hely.

 

Cím

5553 Kondoros
Őr utca 34.
Magyarország

Edzés

kedd-csütörtök
17:30-19.00 h-ig.

 

Telefon

LITAUSZKI LÁSZLÓ
+36 30 475-63-57

 

E-mail

kondorosikickbox@gmail.com

Támogatóink

Az adó 1+1%

Külön köszönet szeretnénk mondani azoknak, akik az egyesületünk részére ajánlották fel adójuk 1+1 %-át! Ezzel hozzájárultak  a fiatalok sportszeretetre való neveléséhez, részesei lettek sikereinknek, s a klub munkáját támogatták.

köszönjük!

Adószám: 18388886-1-04

Kondorosi Takarékszövetkezet
53700072-11042181

csapat